Dr. Haraszti Dóra Anna

családorvos szakorvos, orvos természetgyógyász, a Hagyományos Kínai Orvoslás - akupunktúra, TCM, HKO - orvosa; bejelentkezés, elérhetőség, kezelések, árak, egyéb tudnivalók

Gyakori kérdések: 

                                                    Mottó: Ne féljünk kérdezni!

Mi a kezelés menete?”

Az első találkozás alkalmával történik a kikérdezés, az eddigi dokumentáció megtekintése, valamint az általános orvosi vizsgálat.

Ezt követően a diagnózis felállítása után következik a receptúra összeállítása, ami az akupunktúrában egyedi pontkombináció összeállítását jelenti, majd az első kezelés a kiválasztott módszerekkel. Ez együtt első alkalommal kb. 1 órát vesz igénybe.

A kezelés közben szükséges, hogy a beteg jelezzen minden esetleges kellemetlenséget (fázik, fáj valamije, szédül, pisilnie kell...), mert kívánatos annak elérése, hogy a kezelés alatt kellemes, ellazult állapotba kerüljön.

A kezelést követően pár perc pihenés után megbeszéljük a következő kezelés időpontját.

A következő találkozás alkalmával újabb – rövidebb – kikérdezés következik a beállt változásokról, majd rövid nyelv és pulzusvizsgálat után átgondolva a receptúrát, megismételjük a kezelést. Az ismételt kezelések általában már csak 30-40 percet vesznek igénybe.

A kezelések számát a beteg állapotának javulása határozza meg.

„Fájdalmas-e ez a beavatkozás?”

A megfelelő technika alkalmazása mellett a páciens alig érzi a beszúrást, tehát kimondhatjuk, hogy fájdalmatlan. Vannak bizonyos területek viszont, ahol a bőr fokozott érzékenysége miatt az érzés intenzívebb, ezt minden esetben előre jelzem a betegnek, hogy ne érje kellemetlen meglepetés...

A kezelés során bizonyos „tűérzés” is kialakul, melyet a betegek különbözőképpen élhetnek meg: például „feszülésként”, „dagadásként”, „zsibbadásként”, „hangyamászás-szerű érzésként”, esetleg „enyhe áramütésként” írhatnak le...

Közvetlenül a tűk behelyezése után legtöbbször kellemesen meleg és ellazító, esetleg álmosító érzés alakul ki. Ez jót jelent!

”Vannak-e mellékhatásai a kezelésnek?”

Szakszerű használat esetén gyakorlatilag elhanyagolhatóak a mellékhatások. Előfordulhat, hogy a beszúrás helyén kis vérömleny keletkezik. Ez a hely két-három napig érzékeny marad, majd felszívódik A szúrás helyén nagyon ritkán alakul ki gyulladás, vagy allergiás reakció.

„Mellékhatás” lehet még a kezelést követő ellazult, relaxált állapot is ezért javasolt, hogy közvetlenül a kezelés után csak óvatosan, nagy figyelemmel vezessenek autót; 20-30 perc sétát követően már ez a hatás nem kifejezett...

(Egyéb, nagyon ritkán kialakuló, az irodalomban említett mellékhatások a „Beleegyező nyilatkozat” pont alatt találhatóak.)


„Nem lehet fertőzést kapni a tűktől?”

 

Nem. Minden beteg kezelésénél egyszer használatos steril tűket használok.

A bőrt a kezelés előtt az antiszepszis orvosi szabályai szerint kezelem, így a bőr felületéről történő „önfertőzés” sem lehetséges.

 

„Csak tűvel lehet kezelni? Milyen más lehetőségek vannak?”

 

A hagyományos kínai orvoslás eszközei közé tartoznak még a köpölyözés, moxaterápia, a masszázs, dieto- és fitoterápia, valamint a mozgásterápia is. Ezek a kezelendő kórképektől függően, egymást kiegészítve használatosak.

Az akupunktúrán belül pedig a tűkezelés kiváltható bizonyos esetekben lézerterápiával, elektroakupunktúrával mikor erős lézersugárzással vagy elektromossággal helyettesítjük a tűszúrást.

”Melyek az akupunktúra ellenjavallatai?”


Azokon a pontokon nem szabad szúrásos technikát alkalmazni, melyek éppen gyulladtak, vagy a bőr felettük sérült, fertőzött, illetve „anyajegyek”, naevusok esetén is más pontot választok. Valamint nem javallt a várandósság alatt széleskörű használata, ilyenkor csak bizonyos állapotok esetén szabad a tűkezelést használni. Más komolyabb ellenjavallat nincs.

Ám azt feltétlen tudni kell, hogy az akupunktúra komolyabb szervi sérülések esetén már nem tud segíteni, hiszen a szabályzó mechanizmusok és a funkciók összehangolása a feladata, s ha ez már a durva károsodás miatt nem lehetséges, az akupunktúra hatástalan marad, tehát ezek az állapotok is relatív ellenjavallatot képeznek.

„Mindig sikeresek a kezelések?” „Meg fogok gyógyulni?”

„Hát persze!” Mondhatnám, ha felelőtlenül nyilatkoznék a nagyobb betegforgalom reményében...


De minden ember szervezete másként reagál a kezelésekre, nincs két egyforma kórtörténet.

Az az orvos, aki azt állítja, hogy mindenkit leszoktat a dohányzásról, mindenkit lefogyaszt úgy, hogy azért semmit nem kell tennie a páciensnek, és minden betegséget 100% -os sikerrel kezel, az minden bizonnyal nem mond igazat, és nem jó szakember, bármennyire is kecsegtetőek a kinyilatkoztatásai!!!! A lehetséges gyógyulási százalékokat, időtartamokat csak jósolni lehetne, ez pedig nem az a terület, ahol jóslásokba szabadna bocsátkozni, ez orvoslás, nem kuruzslás!!!

Óvakodjon mindenki a „csodadoktoroktól”!

Általánosságban elmondható, hogy azok a betegek, akiknek az első kezelések után jól reagál a szervezete, azok nagy valószínűséggel a kúra végén sikeresnek könyvelhetik el a terápiát, viszont azok, akik az első négy alkalmat követően semmiféle javulásról nem számolnak be, azok átmenetileg vagy egyáltalán nem alkalmasak az akupunktúrás kezelésre.

És még valami, amit nem szeretünk hallani: a beteg gyógyulása nagyban függ attól is, hogy betartja-e az „otthonra adott” utasításokat, együttműködik-e... Hiába teszünk meg mindent a rendelőben, ha utána otthon az ellenkező irányú hatások meghiúsítják a kezelést...Akkor minden csak felesleges pénzkidobás!


„Milyen gyakran kell kezelésekre jönni?”

Mint minden más, ez is egyénenként változhat, de általánosságban elmondható, hogy a kezelések elején gyakrabban, heti két alkalommal javasolt jönni, majd a megjelenések gyakorisága csökkenthető, végül a havi egy fenntartó kezelés is elég lehet.

Vannak olyan kórképek is, ahol javasolt az ettől eltérő megjelenés: például három egymást követő napon történik a kezelés évente kétszer – tipikusan ilyen a szezonális allergiás betegségek kezelése-, majd az esetleges tünetek megjelenésekor már csak heti gyakorisággal szükséges kezelni.

„Mikor használható a lézerakupunktúra?”

Gyermekek esetében, és a felnőttek kezelésénél bizonyos pontokon jó hatásfokkal használható a lézerakupunktúra. Speciális, erre kifejlesztett lézerkészülékkel kezelve a megfelelő akupunktúrás pontokat, az erős koherens lézersugárzás mechanikai ingert fejt ki hasonlóan a szúrótűkhöz, ugyanakkor nem sérti a bőrt, így nem vált ki fájdalomingert.


„Hogyan fogyaszt az akupunktúra?”


Szögezzük le: az akupunktúra NEM FOGYASZT!!! A beteg szervezete fogyasztja önmagát! Az akupunktúra csak a mankót, a segítséget jelenti!

-lényegesen csökkenti az éhségérzetet, megszabadít a  szenvedélyes evéstől, (pl. nassolás, esti farkasétvágy, édesség utáni vágyakozás)

-csökkenti az ételmennyiség iránti igényt, lényegesen kevesebbel jól fogunk lakni
-nyugtató hatása csökkenti a diéta miatt fellépő feszültséget (nem fogjuk este "kaparni a falat", ha nem ehetünk egy kis édességet)

-„méregtelenítő” hatása kitisztítja a szervezetünket a felhalmozódó káros anyagoktól, ezen túlmenően, pedig kiüríti a felhalmozódott folyadékot a kötőszövetekből
-gyorsítja az anyagcserét

Nagyon fontos, hogy csak közös munkával lehet elérni valamit, csodák nincsenek! Igenis csökkenteni kell a bevitt étel mennyiségét, el kell felejteni a felesleges nassolásokat, üdítőket és bizony, fel kell állni a fotelból és elkezdeni mozogni!!!

 

„Ha tartós tűkezelésre is sor kerül, miben befolyásolja a mindennapjaimat? Meddig marad bent a tű?”

A tartós tűkezelés előnye, hogy a kezelések közötti időszakban is stimulálhatjuk a therápia szempontjából kiemelt pontokat. A tartós tűk vékonyabb, és sokkal rövidebb kis steril eszközök, melyeket ragtapaszra rögzítenek, így kerülnek forgalomba. Az ilyen módon rögzített tűvel a megszokottak szerint lehet fürödni, aludni, öltözködni, nem kíván különös figyelmet.

 

„Ráz-e az áramterápia?”

Hasonlóan a reumatologiai kezelések során alkalmazott elektro-fizikotherápiás eljárásokhoz ( pl., TENS kezelés) az elektroakupunktúrás kezelés során is van bőrérzet, melynek intenzitását a beteg visszajelzései alapján állítom be a megfelelő szintre. Áramütéshez hasonlítható „rázás” nem fordulhat elő.





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 13
Tegnapi: 7
Heti: 91
Havi: 573
Össz.: 219 945

Látogatottság növelés
Oldal: Gyakori kérdések
Dr. Haraszti Dóra Anna - © 2008 - 2024 - akupunktura.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »